KEZDŐOLDAL

Üdvözöljük a Jolly Joker együttes hivatalos oldalán!

Együttesünk 2005-ben alakult és azóta is töretlen lendülettel szórakoztatja a bulizni vágyókat, a házasulandó párokat és a fesztiválok rajongóit. Nyitott szívvel és szemmel járjuk, éljük a világot, így folyamatosan képesek vagyunk megújulni.
Napra készen, friss zenékkel és szinte minden műfajból játszunk a megrendelőink és a hallgatóságunk kedvéért. Nem ismerünk lehetetlent.

A Jolly Joker együttes szlogenje is a tökéletességre, a maximalizmusra utal és hűen tükrözi azt:
"VAGY JÓT VAGY SEMMIT, VAGY MINKET VAGY SENKIT!"

Legnagyobb erényünk, hogy azt, amit csinálunk szívvel lélekkel tesszük és nem tarkítjuk előadásainkat felesleges szünetekkel. Képesek vagyunk arra is, hogy pihenés illetve megállás nélkül 3-4 órán át szórakoztassunk, persze igény szerint.
Együttesünk három tagú.

A mikrofonoknál Fódi Ákos és Fódi Antal.

A Jolly Joker együttes mögött professzionális hangtechnika áll, amellyel még színvonalasabbá varázsoljuk az Önök életének legfontosabb pillanatait.
Repertoárunkban a alábbi műfajok közül válogathatnak megrendelőink (a teljesség igénye nélkül)

pop, rock, beat, disco, örökzöld, rock & roll, swing, latin, sláger, mulatós, magyar nóta, musical, operett, sanzon

Ha ez még mindíg nem elég, akkor mondja el nekünk igényeit és mi megvalósítjuk az Ön által megálmodott illetve összeállított zenei blokkot.

A Jolly Joker együttes vállal még továbbiakban színvonalas karaoke rendezvényeket és esküvőkön pillanatok alatt átalakul DJ Jolly Joker formációra, amelyben a disco műfaj legújabb, legfergetegesebb zenéit ötvözi a retro disco zenékkel.

Nem fog unatkozni, de szomorkodni sem, ha minket választ! Köszönjük megtisztelő figyelmét és hogy meglátogatta oldaunkat! Boldog pillanatokat kíván Önnek és kedves családjának:

JOLLY JOKER EGYÜTTES